5. I'm broken

Vanessa szemszöge:

Minden feszültségemet kiadva ordítottam a párnába. Miért nem tudom egyszer befogni a számat? Talán ez az egyik legnagyobb problémám. De ami még ennél is súlyosabb az Justin. Bonyolultabb mint gondoltam. Hiába gondolom át minden lépésemet, mindig keresztbe húzza a számításaimat. Idegesen pattantam ki az ágyból. Muszáj volt körülnéznem. Muszáj volt találnom valamit ami segíthet megérteni őt. Feszülten nyitottam ki az ajtót, bár semmi okom nem volt, itt még a parketta sem recsegett. Telefonom vakujával világítva nyitottam be a "szobám" melletti ajtón. Egy fürdőszoba. Minden bizonnyal ez az emelet csak vendéghelyiségekből áll. Ha valamit meg akarok tudni egy emelettel feljebb kell jutnom. Minden lépésemre vigyázva haladtam fölfele a lépcsőn. Végigmentem a hosszú folyosón, próbálva rájönni melyik ajtó mögött tartózkodhat. Reménykedtem benne, hogy mint egy átlagos 19 éves fiúnál, nála is kint lesz valami "csak saját felelősségre" vagy hasonló feliratú tábla. De mindegyik ajtó ugyanolyan volt. Meg sem kellene lepődnöm. Ebben a gyerekben semmi átlagos nincsen. Vajon jár iskolába? Óvatosan benyitottam a folyosó végén lévő ajtón. A megszokottnál sötétebb tér fogadott. Sehol egy ablak ahol beáramolhatna a hold fénye. 

-Justin? -Suttogtam. Miután megbizonyosodtam róla, hogy a szoba üres visszakapcsoltam telefonom vakuját. Segítségével megkerestem a villanykapcsolót, de mikor felpattintottam közel sem lett olyan világos mint vártam. Halványan izzó vörös fények gyúltak fel a szoba különböző szegletein. Néhol megvilágították a fekete a falakat. A szoba jóformán üres volt méretéhez képest. A közepén egy iszonyatosan nagy kerek ágy volt, vörös és fekete ágyneművel. Tőle kisebb távolságban egy szintén fekete, félhold alakú alacsony polc szerűség volt tele kacatokkal. Mintha csak az ágy széléből vágták volna le. Közelebb sétáltam, hogy jobban szemügyre vehessem. Tele volt bilinccsel és minden egyéb szex kellékkel. Elszörnyedve néztem még egyszer körbe. Mindenütt hangfalak, az ágy felett pedig egy hatalmas tükör. Több mint egyértelmű volt mire is használják ezt a szobát. 

Justin szemszöge:

Az ajtófélfának dőlve néztem ahogy tekintete bejárja az egész szobát. Úgy tűnik nincs annyira elragadtatva tőle mint én. Ez volt a kedvenc helyem a házban.

-Tetszik? -Kérdeztem sunyi mosollyal az arcomon, mire tekintetét hirtelen felém kapta. 

-Én csak...-Kezdte de egy intéssel belé fojtottam a szót. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd kulcsra zártam. 

-Nem szép dolog más házában kutakodni. -Mondtam miközben lassan közeledtem felé. Mikor elé értem, egyik kezével végigsimított csupasz mellkasomon, majd felvezette nyakamon és tarkómra helyezte.

-Remélem ki tudlak engesztelni. -Suttogta. Szavai hallatán éreztem ahogy testem működésbe lép. Derekánál fogva rántottam magamhoz még közelebb. 

-Na mi van nagyfiú, ennyire könnyű téged levenni a lábadról? -Morogta miközben kezével enyhén végigsimított férfiasságomon. Ami ha lehetséges még erősebben megfeszült érintésére. Mi van veled Justin? 

Erőteljesen fenekébe markoltam mire száját egy apró nyögés hagyta el. Mennyire dögös. Lelöktem az ágyra én pedig fölé tornyosulva hagytam, hogy testünk minden porcikája egymáshoz érjen. Kezeit feje mellé szorítottam, majd apró csókokat leheltem nyakára. Semmi kedvem nem volt tovább finomkodni, nem az én stílusom. Erőszakosan szívni kezdtem puha bőrét, minek hatására halkan felszisszent. Lesz még ennél fájdalmasabb is szivi. 

Óvatosan eltolt mellkasomonál fogva.

-Most mi van? -Kérdeztem idegesen.

-Ennek nem szabadna megtörténnie. Ha kiderül nekem annyi. -Suttogta. Sötét szemeit fürkésztem. Csak úgy áradt belőlük a félelem. Ugyan már Justin, te nem az az ember vagy akit érdekel az ilyesmi. Csak folytasd amit el kezdtél. Fene tudja miért de lelöktem magam róla és mellé feküdtem. Kezeimet tarkóm alá helyeztem és a plafont bámultam. Hosszas mozdulatlanul töltött percek után fejemet oldalra biccentve kémleltem arcát. Telt ajkai enyhén szétnyíltak. Ő is engem nézett. Bárki azt hinné, hogy ez a pillanat tökéletes és nyugodt. Pedig közel sem. A feszültség ólomként nehezedett közénk. Halványan elmosolyodott mire én akaratlanul is követtem példáját. Oké Justin elég lesz. Csak azért vagy kedves vele mert  meg akarod dönteni. 

-Ha most valaki azt mondaná nekem, hogy egy világi köcsög vagy, aki nem törődik senkivel és semmivel. Aki csak a saját érdekeit nézi és szemrebbenés nélkül öl embereket, nem hinném el. -Mondta lágyan.

-Pedig ennél még sokkal rosszabb vagyok. Egy szörnyeteg vagy épp a legrosszabb rémálmod. -Nevettem fel keserűen. A levegő megfagyott. Légzése mintha szaporább lett volna. 

-Nem ezt a választ vártad. -Jelentettem ki. 

-Miért váltál ilyenné? -Kérdezte keserűen. Rengeteg emlékkép futott végig gondolataimon. Arcok, vér, lövések és egy öblös nevetés ami a mai napig cseng a fülemben. 

-Valahol én is megtörtem. Mint ahogy mindenki ebben a szakmában. Csak bennem több mint bárkiben. Lényegében most az én kezemben van minden, de ez igazából csak azt jelenti, hogy alólam csúszott ki leginkább a talaj. -Feleltem szárazon.

-Nem fogsz konkrétumot mondani, igaz? -Kézdezte csendesen. Fejrázással válaszoltam kérdésére. Nagyot sóhajtott bár biztos vagyok benne, hogy nem lepődött meg. 

-És te mit keresel ebben az egészben? -Kérdeztem.

-Legyen elég annyi, hogy nem magamtól csinálom. -Felelte keserű mosollyal az arcán. Sejtettem. Nem tudom mikor aludhattam el, de kétségkívül megtörtént. Az ágy üres volt mellettem. Kisétáltam a szobából, egészen a konyháig. Egy kis fecnit találtam a konyhapulton. Kezembe vettem a levelet és 

kíváncsian fürkésztem a sorokat. 

Jó reggelt Biebs!

Köszönök mindent, és bár pozitívabb csalódás voltál mint gondoltam mi ellenségek vagyunk, és azok is maradunk. És ami a tegnap estét illeti, örülnék ha nem mondanád el senkinek.

Csók V.

Szemforgatva gyűrtem a zsebembe a levelet. Még mindig szörnyen bosszantó ez a lány. De van benne valami ami miatt felfigyel rá az ember. Egyszerre ártatlan és minden túlzás nélkül rossz. 

~•~

Sorry girls, hogy ilyen sokat kellett várni de a laptopom szervizben van már egy jó ideje úgyhogy ezt is alig tudtam összehozni. Azért remélem nem csalódtatok, én mindenesetre oda meg vissza voltam a kommentektől úgyhogy továbbra se hanyagoljátok!

Love Ancsi<3

4. You don't know me

Ismét a nappaliban ücsörögtünk. Ezúttal nem vette a fáradtságot, hogy levegye cipőjét. Halkan kopogott annak sarkával. Tekintete szúrós volt, távolságtartó. Mintha én lennék megtisztelve az ő jelenlétével. Álla enyhén felszegve, ezzel is jelezve mennyire tele van önbizalommal. Tekintetem dekoltázsára vándorolt. Úristen de megdugnám.

-Azért hívtál vissza, hogy a mellemet bámulhasd? Esetleg azt hitted tényleg lefeküdnék veled? Vagy csak hajlandó vagy végighallgatni az ajánlatom és van benned annyi, hogy nem engedsz ki ilyenkor az utcára úgy, hogy kocsi nélkül vagyok? -Vonta fel szemöldökét. Még az is tökéletes volt. De, hogy mennyire bosszantó egy személyiség. Nem tudna egyszerűen kussolni és elém térdelni?!

-Maradjunk az első kettőnél. -Feleltem unottan.

-Ezek szerint te tényleg akkora tapló vagy, mint ahogy állítják.

-Tehát hallottál már rólam. -Vigyorogtam rá önelégülten. Persze, egyértelmű volt. Még a szomszédos államokban is ismerik a nevem.

-Hidd el, ha tehetném messzire elkerülném még az olyan embereket is akik szóba hoznak, nemhogy téged. -Hangjából sütött a gúny. Mondatához pedig még egy szemforgatás is társult.

-Auu ez most nagyon fájt. -Tettem szívemre a kezem miközben próbáltan elszörnyedt arckifejezést magamra erőltetni. Felálltam a fotelből és elindultam felfelé a lépcsőn, faképnél hagyva a csajt.

-Gondolom a vendégszeretetedről azért nem hallottam még semmit mert nem létezik! -Szólt utánam. Számat összeszorítva fordultam felé. Éreztem, hogy az adrenalinszintem az egekbe szökik.

-Lehet, hogy nem tolom a puccos kis segged alá a vetett ágyat és nem kínálgatlak hegyi ásványvízzel, de neked eleve a farkamat kellene csókolgatnod, hogy nem raklak ki az utcára. -Feleltem ingerülten. Megszeppenve nézett vissza rám, én pedig gondolatban hátba veregettem magam, hogy sikerült végre egy kicsit csonkítani ezen az iszonyatosan idegesítő stílusán.

-Én is így gondoltam. -Utaltam szótlanságára és elindultam felfelé a lépcsőn. Bementem a fürdőszobába és magamra zártam az ajtót. Idegesen fürkésztem magam a tükörbe. Beletúrtam hajamba ami még késő este is tökéletesen állt. Mindenem megvan, kivéve a boldogságot. Jobban belegondolva soha nem voltam még igazán boldog. Sőt, szerintem még a közelében sem jártam. Teleengedtem a kádat forróvízzel, kivettem nadrágom zsebéből egy szál cigarettát, majd hagytam hogy többi ruhadarabommal együtt lekerüljön a testemről. A víz szinte égette a bőrömet. Torkomat átjárta a jól megszokott íz, amit a cigi okoz. Az egész fürdőszobát belengte a gőz és a füst keveréke. Talán most boldog vagyok? Vagy legalább gondtalan? Még viccnek is rossz a felvetés. Elnyomtam a kád melletti hamutálba a csikket és lemerültem a víz alá. Szemeimet kinyitottam a víz alatt, úgy néztem magam a kád feletti tükörben. Beteges. Visszajöttem a felszínre és kipattantam a vízből. Még arra sem vettem a fáradtságot, hogy leengedjem a vizet, majd Taylor megcsinálja. Megtöröltem hajam majd a törölközőt a derekamra csavarva hagytam el a helyet. futó pillantást vetettem a nappalira mielőtt bementem volna a hálószobába. Az egyetlen fényforrást a halkan zúgó tv adta, valami idióta szurikátákról szóló természetfilm ment. Letrappoltam a lépcsőn, ügyet sem vetve arra, hogy nem éppen örömmel látott vendégem alszik-e. Magzatpózban feküdt a kanapén, mikor elé sétáltam azonnal felült. Mintha zavarban lenne, hogy észrevettem ahogy aludni próbált.
-Felébresztettelek? -Kérdeztem csendesen. Félénken megrázta a fejét és lábait maga elé húzta. Szemei csillogtak a fáradtságtól. Mintha egy másik ember lenne előttem.
-Van pár vendégszobám. Talán kényelmesebb lenne mint a kanapé. -Mutattam az emelet felé.
-Köszönöm. -Motyogta. Kikapcsoltam a tv-t és felvezettem.
-Tessék. -Tártam ki előtte az ajtót. Halványan elmosolyodott, én pedig távozni készültem.
-Justin! -Szólt utánam.
-Igen? -Fordultam vissza. Leült az ágyra, egyenesen velem, én pedig beljebb sétáltam.

-Nem gondolod, hogy túlzás egy kicsit ami a két csapat között zajlik?
-Ez mégis milyen kérdés? -Kérdeztem. Idegesen hajamba túrtam.
-Úgy értem nézd csak meg. Hagytad, hogy nálad töltsem az éjszakát, pedig tudod honnan jövök. Bele se gondoltál, hogy valami hátsó szándékom van? Hogy begyógyszerezlek és szét szedek mindent amíg meg nem találom a chip-et? Vagy esetleg megöllek? -Mondandója elgondolkodtatott de ami azt illeti egyik sem fordult meg a fejemben. Pedig kellett volna
- A chip nincs a házban. Ennyire nem vagyok primitív. -Horkantam fel.
-És a többi érvem? -Kérdezte szemforgatva. Az ágy felé fordítottam a kis asztalnál lévő széket, aminek háttámlájára könyökölve néztem vele farkasszemet.
-Eredetileg úgy terveztem, hogy dugunk egyet és utána lelépsz. -Vontam meg a vállam.
-Ezt örömmel hallom. De nem válaszoltál a kérdésemre. Miért bíztál meg bennem Justin? Miért? -Cinikusan nevettem fel, amit láthatólag nem értékelt. Szemeim elsötétedtek miközben tekintetem övébe fúrtam.
-Mert tudom, hogy félsz tőlem. Még a kis főnököd sem merne az éjszaka közepén fölém állni és fejbe lőni. De tudhatnád, hogy ez nem így működik. Ne gondolkozz már úgy mint egy naiv átlagember! Úgy csinálsz mint aki nem érti ezt az egész "szakmát". Különben is, hogy a faszba kerültél bele ebbe a közegbe?
-Nem gondolkozok naiv átlagember módjára, csak nemes egyszerűséggel nem értem, hogy miért ne lehetne téged megölni. Mégis ki a fasznak képzeled te magad?! -Mérgemben kirúgtam magam alól a széket és egyenesen az ágy elé álltam, ezzel fölé tornyosulva. Erősen állára szorítva kényszerítettem, hogy rám nézzen.
-Te annál is hülyébb vagy mint gondoltam. Egyértelműen gőzöd sincs mit művelsz, arról pedig pláne fogalmad sincsen, hogy kivel állsz szemben. Egy kicsit nézz utána a múltamnak, és annak, hogy miket tettem. Nézz végig ezen a kibaszott házon, számold meg a halottak számát akik miattam vesztették életüket, vagy esetleg azokat a lányokat akik a mai napig várják, hogy megbasszam őket. Előbb jöjj rá ki is vagyok és utána játszd előttem a beképzelt, naiv kurvát.

~

Tudjátok miért kellett ennyit várni erre a részre? Mert összesen két komment érkezett az előző bejegyzéshez. Megjegyzem annak a kettőnek nagyon örültem. De akárhányszor úgy döntöttem, hogy neki állok írni, valami mindig visszarántott. Töredéknyi motivációm volt. És ez nem elég sajnos. Legtöbbeteknek fogalma sincsen, hogy mi bloggerek mennyit foglalkozunk egy résszel. Több órába telik mire valami publikálhatót varázsolok nektek és nagyon nagy szükségem van a visszajelzéseitekre. Lényeg, hogy remélem tetszett a rész, várom a kritikákat is♥
Puszi!

3. I wish I could be stronger

Lassan egy hete, hogy nálunk van a chip. Igazából ez a legnagyobb probléma, hogy nálunk van, nem pedig Japánban. Idegesen járkáltam körbe a konyhában. Ahány átszállássál jutnánk el, annyiszor le is buknánk. Minden lehetséges verziót átgondoltunk, de az összes kockázatos. Az utolsó lehetőségünk a magánrepülőgép maradt. De még több időt vesztünk az egész procedúrával. Már szóltam Susan-nek, hogy intézkedjen, de bonyolultabb mint gondoltam. Ez nem olyan beütöm Ebay-en és egy hét múlva itt van kaliberű dolog. Sajnos. Mérgemben földhöz vágtam a kezemben tartott poharat, ami szilánkokra tört. Felkaptam a széken heverő bőrdzsekit és a következő pillanatban már az úton száguldottam. Kint már teljesen besötétedett. A város fényei és a kocsiban terjengő nyomasztó csönd még inkább megalapozta a hangulatomat. Ez volt az a pillanat amikor úgy éreztem több teher van rajtam mint amennyit elbírok. Eddig mindig próbáltam magamnak bebeszélni, hogy szeretem amit csinálok, és részben igaz is, de egyértelműen lehetetlen eufóriát érezni ha elveszed egy ember életét. Fikarcnyi örömöt sem lelek munkám ezen részében, csak megszoktam. De ha csak a lányt a raktárból hoznánk fel példának, máris kiderülne, hogy van emberségem. Inkább hagytam volna, hogy elvigye ami kell nekem, minthogy megöljem. Persze ezt az oldalamat senki nem ismeri. Mennyire jelentéktelennek tűnik így minden. Jobbnak láttam visszafordulni. Szükségem lett volna egy hatalmas fürdőre. A körülbelül egy órás kiruccanásomnak hála hajnali egyre értem haza. Becsaptam magam mögött az ajtót és lerúgtam a lábamról a cipőt. A nappaliban égett a villany és a tv is halkan szólt. Tudtam mit, vagy inkább kit jelent ez.

-A pokolba is Ry, majdnem ugyanekkora házad van, nem akarsz néha ott is lenni?! -Kiáltottam be az előbb említett helyiségbe és kivettem egy dobozos kólát a hűtőszekrényből. 

-Szépen beszélj haver, vendéged van! -Hallottam válaszát.

-Te már rég nem számítasz vendégnek. -Fújtattam és a nappali felé vettem az irányt. 

-Mi az isten?! -Fakadtam ki mikor megpillantottam a nappaliban ülő személyt. 

-Igen, téged is jó újra látni. -Mondta gúnyosan.

-Ryan, leszel szíves valami magyarázatot adni?! Vagy akár te. -Böktem az ismeretlen lány felé. Talán az ismeretlen szó egy kicsit túlzás volt, főleg, hogy az utóbbi egy hétben a kelleténél többször furakodott be a gondolataimba.
-Ő itt Vanessa. -Mutatott a fotelben ülő lányra.
-És mit keres itt? -Intéztem szavaimat továbbra is barátom felé.
-Majd ő elmondja. Én megyek is, ez úgy is a te döntésed. -Mondta és már a kijárat felé tartott. Számat szólásra nyitottam de nem igazán tudtam hogyan lereagálni a helyzetet. Az ajtó becsukódott, talán még egy köszönés is elhangzott, nem figyeltem.
-Lenne egy ajánlatom. -Kezdett bele mondandójába. Szemeimet automatikusan megforgattam és hátradőltem. Felőlem a csillagokat is lehozhatja, ha a chip-ről van szó a válaszom úgyis nemleges lesz.
-Gondolom tisztában vagy vele, hogy Ed vissza fogja szerezni ami kell neki még mielőtt elhagyja az országot. Bármi áron. És ha rajta múlik, a kis magánrepülőtökre akár hónapokig is várhattok. Tudod jól, hogy megoldja. Ha kell megöl mindnyájatokat. De! Ha beleegyeztek a felkínált szerződésbe, mindenki jól jár.
-Nem érdekel semmilyen szerződés. -Feleltem tüntetően.
-Legalább hallgass végig. -Kérlelt.
-Miért olyan fontos ez neked? Meg úgy egyáltalán miért pont te jöttél ide?! -Kérdeztem fennhangon.
-Nem kell mindenről tudnod... -Motyogta lehajtott fejjel. Egy pillanatra megtörtnek látszott. De tényleg csak egy másodperc töredékéig.
-Hát akkor kösz, hogy benéztél. Körbevezetnélek még a házban meg minden de elég későre jár. Odasétált az ajtóhoz és belebújt ijesztően magas cipőjébe. Lassan végigvezettem rajta szememet. Nyugalom Justin.
-Pedig érdekelne. -Mosolygott rám. -Ígérem jó kislány leszek és egy szót sem szólok a szerződésről. -Tette hozzá. Nekilöktem a bejárati ajtónak, karjaimat pedig falként támasztottam arca két oldalán.
-Engem pedig érdekelne milyen vagy az ágyban, mégsem tépem le rólad a ruhát. -Suttogtam.
-Ne vegyél rá mérget, hogy ellenkeznék. -Lehelte és mellkasomnál fogva hátralökött. Kivágódott a bejárati ajtó, én pedig tisztán hallottam cipőjének halk koppanását amíg el nem ért a kapuig. Feltéptem az ajtót és valami irdatlan nagy hülyeség által vezérelve utána rohantam.
-Várj! -Kiáltottam.

Vanessa szemszöge. Az akció utáni este 22:00.

Arcomat hatalmas ütés érte. Automatikusan kaptam utána, és kezdtem el hátrálni.
-Te normális vagy?! -Üvöltöttem az előttem álló férfira miközben visszafojtottam könnyeimet.
-Ez volt az egyetlen esélyünk, TE voltál az egyetlen esélyünk! Van fogalmad róla mit jelent az, hogy elbuktunk?! Hogy is lenne, te soha nem tartoztál ebbe a világba. -Felelte lemondóan és lerogyott az egyik székbe.
-Vissza fogom szerezni. Miénk lesz a chip. Méghozzá teljes önszántukból fogják átadni, csak adj időt. Tartóztasd fel a szállítást. -Kérleltem.
-Hogy akarod megvalósítani?
-Mindenkinek van szíve. -Suttogtam és elhagytam a szobát. Átsétáltam ideiglenes kis kuckómban. Igazából semmi otthonos nem volt benne, az egyetlen személyes tárgyam egy kis ékszerdoboz volt az éjjeliszekrényen ami a pótágy mellett volt. Nagyjából ennyi, és a földön heverő bőröndöm tette ki a berendezést. Nem volt semmim, és senkim. Egy hónappal ezelőtt még tökéletes életem volt. Ironikus a rengeteg drága ruhadarab és elektronikai eszköz ebben a lepukkant szobában. Ennyim maradt, és ha nem szerzem vissza a chip-et, életem hátralévő részét így fogom eltölteni. Már ha életben hagynak.

~

Sziasztok Bieber manók! Meghoztam az új részt, ami gondolom magától értetődő. Itt már megtalálható volt egy töredéknyi szál a főszereplő lány szemszögéből, ami többször is elő fog fordulni, de persze leginkább Justinéból fog zajlani minden. Nem tudom van-e sejtésetek a visszatekintés és az előtte lévő rész közötti kapcsolatról. Gondolom van :). Nagyon hálás vagyok az eddig kapott kommentekért, a hosszabban kifejtett hozzászólások pedig többet jelent egy történet írónak mint hinnétek, úgyhogy mindent bele. Ha mégsem éreznétek úgy, hogy írtok pár szép, esetleg kritikus szót, én is kénytelen leszek bevezetni az xy komment után jön csak a következő rész taktikát! Köszönöm, hogy elolvastátok. Millió puszi.
Ancsi. 

2. Who are you?!

Halkan csuktam be a kocsi ajtaját és intettem a többieknek is, hogy tegyenek ugyanígy. Tisztes távolságban álltunk meg a félig meddig lerombolt épület előtt. Hatalmas volt. Tisztes távolságból parkoltunk le, de tisztán kivehetőek voltak a járőrözők. Az egyetlen szerencsénk a hely mérete és a csapatuk kevés embere volt. Egyértelmű, hogy nem tudnak minden négyzetcentimétert figyelni.

-Külön megyünk be. Négyen vagyunk, négy különböző oldalról. Ha elcseszitek vége. –Suttogtam és elindultam a hátsó rész felé. Gyerekjáték volt eljutni egy kisebb téglafal mögé ahonnan a bejárat már csak alig pár méterre volt. Nem ismertem fel a fel-alá járkáló fickót, új lehetett még. Ahogy megfordult rohanni kezdtem ahogy csak bírtam. Bent voltam, és semmilyen jele nem volt, hogy lebuktam volna. A falnak simulva vártam pár percet. Gőzöm sem volt hol lehet a chip és bármelyik percben felrobbanhatunk ha rossz helyre lépünk. Mikor még fénykorát élte ez az iroda-raktárház szerűség többször is megfordultam itt, úgyhogy jól ismertem a járást. Felrohantam a félig meddig romos kőlépcsőn az emeleti részre. Minden helyiségbe berontottam. Minden követ, megmaradt bútor darabot megmozgattam. Kezdtem iszonyatosan ideges lenni. Ha minden igaz alig van időnk amíg a másik csapat ide nem ér. Hallottam a leparkoló kocsikat. Meg sem próbáltak rejtőzködni. Idegesen a betonfalba bokszoltam és átrohantam a főépületbe. Pisztolyomat görcsösen markoltam. Most már teljesen mindegy volt, hogy észrevesznek-e. Vagy lősz, vagy meghalsz. felborogattam minden útba eső tárgyat, de a chip sehol nem volt. És miután egyik társam sem küldött még jelet, ők sem járhattak nagyobb sikerrel. Egy tompa lövést hallottam az egyik melléképületből. Tudják, hogy itt vagyunk. Újabb lövés. Remélem az én egyik emberem húzta meg a ravaszt. Berontottam egy még furcsán ép ajtón, egy kisebb szoba szerűségbe. A megszokottnál több bútor volt, persze mind porig volt égve. Kirántottam minden egyes fiókot, eltoltam az asztalt ledöntöttem az állványokat. Semmi. Talán jobb lett volna hagyni az egészet. Mérgemben felmordultam és felborítottam az íróasztalt. Az ajtó becsapódott a hátam mögött. Nem ijedtem meg, sőt még csak össze sem rezzentem. Lassan fordultam meg, miközben ujjamat fegyverem ravaszán tartottam. Döbbenet ült ki arcomra, miután megpillantottam ellenfelem. Már ha ellenfélnek lehetne nevezni. Talán az ágyban még el is fogadnám, na de itt? Most hülyéskedtek velem, egy lány?! Méghozzá nem is akármilyen. Körülbelül fél fejjel alacsonyabb volt nálam, alig lehetett még tizennyolc. Hosszú barna haja lágy hullámokban omlott vállára. Törékenynek tűnt, nagyon is. Elképesztően gyönyörű volt. Szám halvány mosolyra húzódott.

-Vakard le a vigyort a képedről. -Mordult rám és szó nélkül elsétált mellettem az előbb felborított asztalhoz. Könnyű mozdulattal felállította és kirántotta az egyik fiókot. Szótlanul figyeltem minden mozdulatát. Megfordította a kihúzott fiókot és letépte az aljára ragasztott chip-et. Nem hiszem el. 

-Csak nem te is ezt kerested? -Mosolygott rám gúnyosan. 

-Honnan tudtad? -Kérdeztem elhaló hangon.

-Női megérzés. -Kacsintott rám és az ajtó felé vette az irányt. Az agyam végre kapcsolt és az ajtóhoz rohantam, hogy elálljam az útját. 

-Add ide a chip-et. -Utasítottam. 

-Persze, csak úgy a kezedbe nyomom. -Forgatta meg a szemét. 

-Nem szeretnénk ha bajod esne. -Suttogtam, miközben szorosan állára szorítottam. 

-Meg tudom magam védeni, és most jobb ha elengedsz, ugyanis kár lenne érted. -Sziszegte és a következő pillanatban már a homlokomnál éreztem a fegyvert. Ez a csaj komolyan gondolja. De jobb lett volna kétszer átgondolni kivel áll le. Egy röpke másodperc alatt kiütöttem a kezéből a fegyvert és a szoba másik végébe rúgtam. Szorosan az ajtónak nyomtam, egyik kezemet nyakára szorítva. 

-Jól figyelj kislány, minden bizonnyal rossz szakmát választottál, de leginkább rossz emberrel akartál ujjat húzni. Most azonnal a kezembe nyomod ami kell nekem, különben elbúcsúzhatsz siralmas kis életedtől. -Suttogtam fülébe. Kínlódva próbált szabadulni szorításomtól, de miután egész testemmel neki feszültem, esélye sem volt. Lehet, hogy ügyes lány, de fizikailag sokkal erősebb vagyok nála. Ujjaimat szorosabban fontam nyaka köré, aminek következtében hörögve vette a levegőt. 

-Odaadom. -Nyögte ki. Tenyerét amennyire tudta felém fordította én pedig azonnal zsebre vágtam az áhított chipet, a lányt pedig levágtam a földre. 

-Remélem még lesz szerencsénk egymáshoz. -Mondtam és becsaptam magam mögött az ajtót. Gondosan ügyeltem, hogy ne vegyen észre senki. Átértem a kocsihoz közelebbi melléképületbe, anélkül, hogy találkoztam volna bárkivel. A falnak simulva haladtam a kijárat felé. Fülzendítő durranás és éles fájdalom a karomban. Automatikusan odakaptam és a földre rogytam. 

-Ne haragudj rám, hiszen csak egy kislány vagyok aki nem tud bánni a fegyverekkel. Nem is értem miért adták a kezembe. -Töprengett el, miközben felém lépdelt és elém guggolt.

-Nyugi, számomra is hatalmas rejtély az itt tartózkodásod. -Feleltem a tőlem telhető legtöbb undorral a hangomban. 

-Nem kell megértened, csak add szépen vissza ami az enyém. 

-Tudod, amennyire megdugnálak, pont annyira szívesen ki is nyírnálak. -Sziszegtem, miközben kezemet automatikusan zsebemre szorítottam. Ha azt hiszi, hogy egy lövéssel a karomban több esélye van ellenem téved. Nagyon is.

-Ne hízelegj, csak add ide amire szükségem van. 

-Azt hiszem azt az alsónadrágomban megtalálod. -Kacsintottam rá, majd fogamat összeszorítva állóhelyzetbe löktem magam. Másodpercek leforgása kellett, hogy nekilökjem szemben a falnak. Kezeit háta mögé szorítottam és nekifeszültem hátának. 

-Tudod, szívesen érezném még a kis kerek seggedet, de én veled ellentétben végre hajtom amiért jöttem. Igazából nyugodtan le is lőhetnél, ugyanis a legtöbb ember ebben a szakmában nem rendelkezik túl sok emberrel aki hiányolná. Gőzöm sincs te miért lehetsz itt, ugyanis azon kívül, hogy dögös vagy és meglőtted a karomat, rohadtul nem érted a dolgod. Mindenesetre sajnállak, hogy ezt az életmódot kellett választanod. És bár kibaszottul nem kellene megbíznom benned, elengedlek, te pedig hagysz elsétálni. Mert meglőhetsz akárhányszor, úgyis te szívod meg. Így legalább kamuzhatod azt a nagyfőnöknek, hogy megpróbáltál mindent, de nem találtad meg. -Utolsó mondatom végén, lágyan fülcimpájára haraptam, végül ellöktem magamtól és elindultam a kijárat felé. Leadtam a többieknek a jelet, hogy végeztünk és szálljanak be a kocsiba. Az ajtó előtti csatorna tetejét felnyitva, kivettem a kis távirányítót és lenyomtam a piros gombot. A távirányító létezéséről senki más nem tudott. Mindent elsöprő robbanás és a már jóval mögöttem lévő épület lángokban omlott össze. Valamilyen bosszantó oknál fogva reménykedtem benne, hogy a lány megúszta a robbanást. (...)-Mi van veled tesó? Örülnöd kéne, ahhoz képest pedig elég búval baszott vagy. -Csóválta meg fejét legjobb barátom.-Csak gondolkozom.-Mi történt a raktárban? -Kérdezte Ryan.-Volt ott egy lány...-Egy lány?! Most ugratsz. -Szakított félbe.-Nem. Besétált a szobába és rögtön tudta hol van a chip. Kemény csajnak tűnt első pillantásra, de egyértelmű, hogy nincs túl sok tapasztalata. Egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből. -Mondtam, és halkan felszisszentem mikor kiszedte belőlem a golyót.-Hogy érted, hogy nem tudod kiverni a fejedből? -Vonta fel egyik szemöldökét, miközben bekötözte a karomat. Hallottam ahogy a többiek lent üvöltöznek. Mindenki ünnepelt. Pontosabban engem ünnepeltek, én mégis itt ülök a szobámban.-Igazából lényegtelen. Soha többet nem látom.

~

Csajok, ez lenne tehát a következő rész :). Nagyon remélem, hogy tetszik és iszonyatosan hálás vagyok a kommentjeitekért<3. Igazából miattuk sikerült ilyen hamar frissíteni, úgyhogy mindent bele, hiszen a történet még jóformán el sem kezdődött. Írjátok meg mit olvasnátok szívesen, milyen szálon szeretnétek ha futna, min lehetne javítani vagy mi tetszik! Puszi.
Ancsi.

1. It's not a game anymore

Lassan fújtam ki a cigifüstöt, hagyva, hogy pár másodpercig fehéren lebegjen, végül pedig eltűnjön. Vigyorogva fordultam Ryan felé, miközben unottan a földre ejtettem a csikket. Magabiztos léptekkel sétáltunk be az ajtón. Senki nem ismert minket, mégis mindenki tudta kik vagyunk. Tekintetemet lassan végigvezettem a tömegen, felmérve a lehetőségeket. Aprót biccentettem Ryan felé, jelezve, hogy később találkozunk. A bárpultnak támaszkodó csinos fenék felé vettem az irányt. Hátammal lazán a pultnak támaszkodva helyezkedtem el.

-Milyen érzés a hely leggyönyörűbbjének lenni? –Kérdeztem, miközben a tökéletesen bevált mosolyomat intéztem felé. Halkan felkuncogott és szőke haját kezdte csavargatni. Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne az életben. Várjunk csak, hiszen az is. Lágyan végigsimítottam az arcán, majd óvatosan csuklójára szorítva húztam magam után.

-Mit szólnál hozzá ha közelebbről is megismernénk egymást. –Búgtam fülébe. Arcát elöntötte a pír, de egy apró biccentéssel jelezte, hogy nincs ellenére. A kijárat fele szemeim végig Ryant keresték. Még mielőtt kiléptünk volna az ajtón megpillantottam. Épp egy szintén alig pár perce ismert csaj nyakát csókolgatta. Rávigyorogtam, bár tudtam, hogy nem látja és elhagytuk az épületet. Az őr egy elismerő pillantást küldött felém mikor távoztunk. Hány percet is kellett itt tartózkodnom, hogy felszedjek valakit? Tíznél nem többet. Meg sem próbáltam beszélgetésbe elegyedni a mellettem haladó lánnyal, ugyanis még a neve sem érdekelt. Úgyis elfelejteném. Kinyitottam előtte a hatalmas fekete Range Rover ajtaját, végül pedig beültem a volán mögé.

-Hova megyünk? –Kérdezte vékonyka hangon, bár egyértelműen volt már benne.

-Egy gyönyörű helyre. –Kacsintottam rá. (…)

Másnap a telefonom csörgésére ébredtem. Gyorsan kinyomtam mielőtt a mellettem alvó, faszom tudja, hogy hívják felébred. Na nem mintha aggódnék, hogy nem aludhatja az igazak álmát, csak szeretnék lelépni anélkül, hogy észrevenné. Magamra kapkodtam a ruháimat és kiviharzottam a hotelszobából. Szórakozottan dobáltam a slusszkulcsot a kezemben, miközben a kocsim felé haladtam. Bepattantam a volán mögé és visszahívtam Ryant.

-Hol vagy tesó? –Szól bele a telefonba.

-Most jöttem ki a Hilton-ból. –Utaltam a hotelra ahol az éjszakámat töltöttem.

-Haza mész? –Kérdezte.

-Igen.

-Ott találkozunk. –Szólt bele utoljára és kinyomott. Fújtatva vágtam le a telefont az anyósülésre. Semmi másra nem vágytam csak egy kis egyedüllétre a saját birodalmamban. Annyiszor átkoztam magam, hogy adtam Ryan-nek egy kulcsot a házamhoz, mégsem kértem soha vissza. Végül is olyan mintha a testvérem lenne. Valamint azon kevés emberek közé tartozik, akik ismerik a legsötétebb titkaimat. Nem csak ismeri, de még a része is. És itt most határozottan nem arra gondolok, hogy én lennék Hannah Montana. Röpke negyed óra alatt már a garázsba tolattam, ahol csak úgy sorakoztak a drágábbnál-drágább kocsik. Felakasztottam a slusszkulcsot a többi mellé és elindultam a bejárat felé. Ahogy arra számítani lehetett, a kispöcs már a hűtőmet fosztotta. Morogva pacsiztam le vele, majd szó nélkül a nappali hatalmas bőrkanapéja felé igyekeztem. Ryan velem szemben terpeszkedett el egy zacskó chips kíséretében. Hangosan rágcsált, miközben én csak meredten bámultam rá, várva, hogy végre kinyögje mit akar. Ugyanis „vadászat” után soha nem keressük fel a másikat legalább délig, hacsak nem valami fontos ügy van a dologban. Jelen pillanatban pedig még kilenc óra sem volt.

-Hogy sikerült a tegnap este? –Kérdezte két falat között.

-Egynek elment. De igazán hagyhatnánk a mellébeszélést.

-Figyelj Justin, egy nagyon komoly lehetőségről van szó. –Kezdett bele mondandójába.

-Akkor hol vannak a többiek? –Vontam fel szemöldököm.

-Gondoltam előbb beszámolok neked. Elég kockázatos az ügy. Akár bele is kerülhet pár emberünkbe. –Hajolt előre. –John T. küldte szét a megbízást. De nem csak nekünk, hanem Ed csapatának is. –Magyarázta. Rezzenéstelen arccal koncentráltam mind a nevekre, mind a lehetőségeinkre.

-Pontosan miről lenne szó? –Tértem rá a lényegre.

-Emlékszel a gyártelepre amit a múlt hónapban majdnem felrobbantottunk? –Kérdezte, mire én egy apró biccentéssel jeleztem, hogy folytassa. –Szóval, mint kiderült ott maradt az egyik chip. A hely tele van TNT-vel, és minden bizonnyal Edék sem fognak meghátrálni. Valamint azt sem tudjuk, hogy hol van. De ha még meg is találjuk, el kell juttatnunk Japánba. –Zárta le mondandóját. Arcomat a kezeimbe temetve kezdtem mérlegelni.

-Mit nyerünk ezzel az egésszel? –Kérdeztem.

-40.000 Dollár és egy egész évre bebiztosítanak minket. –Ryan válasza minden lehetséges aggodalmat kiölt belőlem.

-Benne vagyunk. –Jelentettem ki. Legjobb barátom hatalmasat nyelt, de egy aprót bólintott. Biztos voltam benne, hogy ő is benne van. De még ha nem is lenne így, az én szavam sokkal többet nyom a latban.

-Hívd át a többieket és Susant pedig állítsd rá a másik csapatra. Én elmegyek zuhanyozni. –utasítottam, miközben elindultam felfelé a lépcsőn. A ruháimat bevágtam a szennyesbe. Nem tököltem túl sokat a víz alatt, ugyanis biztos voltam bene, hogy egy fél óra sem kell és már mindenki lent fog gyülekezni. Bevonultam a hatalmas gardróbba, amit bármelyik nő megirigyelne és magamra kapkodtam a ruháimat. Nadrágomat lennebb toltam, hogy tökéletesen látszódjon alsónadrágom Calvin Klein felirata. Egy kevesebb időt még babráltam a hajammal, majd pontban fél óra elteltével már a többiek társaságát élveztem. Felvázoltam nekik a helyzetet és, hogy mi lenne a feladatunk. Kétlem, hogy ne lett volna bárki, aki ne tartott volna ettől az ügytől, de nem volt beleszólásuk.

-Még ma este végrehajtjuk. –Jelentettem ki. Telefonom csörgése zökkentett ki. Susan neve állt a kijelzőn. Ő volt az egyetlen női tag a csapatban. Bár ő inkább a tech részét végezte.

-Megtudtál valamit? –Kérdeztem rögtön.

-Este kilenckor indulnak. Négyen mennek be az épületbe, a maradék emberük pedig kívül lesz. Ők korábban oda mennek, de pontosan nem tudtam kideríteni, hogy mikor. Alkonyat előtt semmiképp nem kellene oda menni. –Hadarta el az információkat.

-Értem, köszi. Ha kiderítesz még valamit azonnal hívj! –Tettem le a telefont.

-Nyolcra megyünk oda. Ryan, Jim, Eric és én megyünk be. Tom te az északi oldal sarkánál leszel a kocsival, Jake te pedig a déli oldalon leszel. Nem szállhattok ki az autókból. A többiek pedig elintézik az őreiket, de csak miután mi bejutottunk. Világos? –Néztem körbe. Mindenki egyetértően bólintott. (...)

Idegesen markoltam a kormányt. Mellettem Ryan, mögöttem pedig a srácok ültek akikkel bemegyünk az épületbe. Akármennyire is nem akartam beismerni tartottam a mai ügy-től. Nem attól, hogy valami bajom esik, hanem, hogy a csapattársaim elbuknak, vagy esetleg, hogy Ed csapata előbb szerzi meg a chip-et. Ez már nem a jól megszokott biztos siker féle ügy volt. És ez még csak a kezdet. Ez többé már nem csak holmi játszadozás a pénzért. 

~

Íme az első rész. Itt még semmilyen szerelmi szál nem indult el, ez leginkább az egész sztori felvázolása. A következő részben viszont kiderül, hogy is kerülhet egy ilyen szituációba bármilyen lány. Remélem tetszett!

Bemutatkozás

Sziasztok!

Páran már ismerhettek az előző blogomról. Mint ahogy az is, ez is Justin-ról fog szólni. Bár itt a híres énjétől nagyon távol fog állni. Azért remélem tetszeni fog. Az alapötlet a Danger című történetből fakad, de lényegében teljesen más a koncepciója az enyémnek. Bármilyen gondolat is fogalmazódik meg bennetek egy rész után, vagy ha csak egy helyesírási hiba miatt is, de nagyon szépen kérlek titeket kommenteljetek :). 

Jó olvasást! 

Ha esetleg bármi másra kíváncsiak vagytok, vagy csak érdekelnek a hétköznapjaim, az alábbi linkeken megtaláltok!

Ancsi.

Másik blog: http://youarethesweetestdrug.blogspot.hu/

Twitter: https://twitter.com/Ancseeh

Tumbl: http://ancsigood.tumblr.com/