4. You don't know me

Ismét a nappaliban ücsörögtünk. Ezúttal nem vette a fáradtságot, hogy levegye cipőjét. Halkan kopogott annak sarkával. Tekintete szúrós volt, távolságtartó. Mintha én lennék megtisztelve az ő jelenlétével. Álla enyhén felszegve, ezzel is jelezve mennyire tele van önbizalommal. Tekintetem dekoltázsára vándorolt. Úristen de megdugnám.

-Azért hívtál vissza, hogy a mellemet bámulhasd? Esetleg azt hitted tényleg lefeküdnék veled? Vagy csak hajlandó vagy végighallgatni az ajánlatom és van benned annyi, hogy nem engedsz ki ilyenkor az utcára úgy, hogy kocsi nélkül vagyok? -Vonta fel szemöldökét. Még az is tökéletes volt. De, hogy mennyire bosszantó egy személyiség. Nem tudna egyszerűen kussolni és elém térdelni?!

-Maradjunk az első kettőnél. -Feleltem unottan.

-Ezek szerint te tényleg akkora tapló vagy, mint ahogy állítják.

-Tehát hallottál már rólam. -Vigyorogtam rá önelégülten. Persze, egyértelmű volt. Még a szomszédos államokban is ismerik a nevem.

-Hidd el, ha tehetném messzire elkerülném még az olyan embereket is akik szóba hoznak, nemhogy téged. -Hangjából sütött a gúny. Mondatához pedig még egy szemforgatás is társult.

-Auu ez most nagyon fájt. -Tettem szívemre a kezem miközben próbáltan elszörnyedt arckifejezést magamra erőltetni. Felálltam a fotelből és elindultam felfelé a lépcsőn, faképnél hagyva a csajt.

-Gondolom a vendégszeretetedről azért nem hallottam még semmit mert nem létezik! -Szólt utánam. Számat összeszorítva fordultam felé. Éreztem, hogy az adrenalinszintem az egekbe szökik.

-Lehet, hogy nem tolom a puccos kis segged alá a vetett ágyat és nem kínálgatlak hegyi ásványvízzel, de neked eleve a farkamat kellene csókolgatnod, hogy nem raklak ki az utcára. -Feleltem ingerülten. Megszeppenve nézett vissza rám, én pedig gondolatban hátba veregettem magam, hogy sikerült végre egy kicsit csonkítani ezen az iszonyatosan idegesítő stílusán.

-Én is így gondoltam. -Utaltam szótlanságára és elindultam felfelé a lépcsőn. Bementem a fürdőszobába és magamra zártam az ajtót. Idegesen fürkésztem magam a tükörbe. Beletúrtam hajamba ami még késő este is tökéletesen állt. Mindenem megvan, kivéve a boldogságot. Jobban belegondolva soha nem voltam még igazán boldog. Sőt, szerintem még a közelében sem jártam. Teleengedtem a kádat forróvízzel, kivettem nadrágom zsebéből egy szál cigarettát, majd hagytam hogy többi ruhadarabommal együtt lekerüljön a testemről. A víz szinte égette a bőrömet. Torkomat átjárta a jól megszokott íz, amit a cigi okoz. Az egész fürdőszobát belengte a gőz és a füst keveréke. Talán most boldog vagyok? Vagy legalább gondtalan? Még viccnek is rossz a felvetés. Elnyomtam a kád melletti hamutálba a csikket és lemerültem a víz alá. Szemeimet kinyitottam a víz alatt, úgy néztem magam a kád feletti tükörben. Beteges. Visszajöttem a felszínre és kipattantam a vízből. Még arra sem vettem a fáradtságot, hogy leengedjem a vizet, majd Taylor megcsinálja. Megtöröltem hajam majd a törölközőt a derekamra csavarva hagytam el a helyet. futó pillantást vetettem a nappalira mielőtt bementem volna a hálószobába. Az egyetlen fényforrást a halkan zúgó tv adta, valami idióta szurikátákról szóló természetfilm ment. Letrappoltam a lépcsőn, ügyet sem vetve arra, hogy nem éppen örömmel látott vendégem alszik-e. Magzatpózban feküdt a kanapén, mikor elé sétáltam azonnal felült. Mintha zavarban lenne, hogy észrevettem ahogy aludni próbált.
-Felébresztettelek? -Kérdeztem csendesen. Félénken megrázta a fejét és lábait maga elé húzta. Szemei csillogtak a fáradtságtól. Mintha egy másik ember lenne előttem.
-Van pár vendégszobám. Talán kényelmesebb lenne mint a kanapé. -Mutattam az emelet felé.
-Köszönöm. -Motyogta. Kikapcsoltam a tv-t és felvezettem.
-Tessék. -Tártam ki előtte az ajtót. Halványan elmosolyodott, én pedig távozni készültem.
-Justin! -Szólt utánam.
-Igen? -Fordultam vissza. Leült az ágyra, egyenesen velem, én pedig beljebb sétáltam.

-Nem gondolod, hogy túlzás egy kicsit ami a két csapat között zajlik?
-Ez mégis milyen kérdés? -Kérdeztem. Idegesen hajamba túrtam.
-Úgy értem nézd csak meg. Hagytad, hogy nálad töltsem az éjszakát, pedig tudod honnan jövök. Bele se gondoltál, hogy valami hátsó szándékom van? Hogy begyógyszerezlek és szét szedek mindent amíg meg nem találom a chip-et? Vagy esetleg megöllek? -Mondandója elgondolkodtatott de ami azt illeti egyik sem fordult meg a fejemben. Pedig kellett volna
- A chip nincs a házban. Ennyire nem vagyok primitív. -Horkantam fel.
-És a többi érvem? -Kérdezte szemforgatva. Az ágy felé fordítottam a kis asztalnál lévő széket, aminek háttámlájára könyökölve néztem vele farkasszemet.
-Eredetileg úgy terveztem, hogy dugunk egyet és utána lelépsz. -Vontam meg a vállam.
-Ezt örömmel hallom. De nem válaszoltál a kérdésemre. Miért bíztál meg bennem Justin? Miért? -Cinikusan nevettem fel, amit láthatólag nem értékelt. Szemeim elsötétedtek miközben tekintetem övébe fúrtam.
-Mert tudom, hogy félsz tőlem. Még a kis főnököd sem merne az éjszaka közepén fölém állni és fejbe lőni. De tudhatnád, hogy ez nem így működik. Ne gondolkozz már úgy mint egy naiv átlagember! Úgy csinálsz mint aki nem érti ezt az egész "szakmát". Különben is, hogy a faszba kerültél bele ebbe a közegbe?
-Nem gondolkozok naiv átlagember módjára, csak nemes egyszerűséggel nem értem, hogy miért ne lehetne téged megölni. Mégis ki a fasznak képzeled te magad?! -Mérgemben kirúgtam magam alól a széket és egyenesen az ágy elé álltam, ezzel fölé tornyosulva. Erősen állára szorítva kényszerítettem, hogy rám nézzen.
-Te annál is hülyébb vagy mint gondoltam. Egyértelműen gőzöd sincs mit művelsz, arról pedig pláne fogalmad sincsen, hogy kivel állsz szemben. Egy kicsit nézz utána a múltamnak, és annak, hogy miket tettem. Nézz végig ezen a kibaszott házon, számold meg a halottak számát akik miattam vesztették életüket, vagy esetleg azokat a lányokat akik a mai napig várják, hogy megbasszam őket. Előbb jöjj rá ki is vagyok és utána játszd előttem a beképzelt, naiv kurvát.

~

Tudjátok miért kellett ennyit várni erre a részre? Mert összesen két komment érkezett az előző bejegyzéshez. Megjegyzem annak a kettőnek nagyon örültem. De akárhányszor úgy döntöttem, hogy neki állok írni, valami mindig visszarántott. Töredéknyi motivációm volt. És ez nem elég sajnos. Legtöbbeteknek fogalma sincsen, hogy mi bloggerek mennyit foglalkozunk egy résszel. Több órába telik mire valami publikálhatót varázsolok nektek és nagyon nagy szükségem van a visszajelzéseitekre. Lényeg, hogy remélem tetszett a rész, várom a kritikákat is♥
Puszi!